Én meg Ő plusz egy Thaiföld

Én meg Ő plusz egy Thaiföld

Első benyomások-Thailand

2016. január 18. - Felícia Korcsmáros

Éppen itt ülünk Bangkokban a reptéren. Most utazunk Phuketre és mivel nagyon nem akartunk elkésni, még van két óránk a beszállásig.
Ez lesz egy héten belül a negyedik repülő utam, és hogy őszinte legyek, nem tudom megszokni. Félek a repüléstől. De sebaj, ha túléltem az idefelé vezető utat, Phuketnek már meg sem szabad kottyannia.

Az utunk:
Berlinbe repültünk első körben, ahol takony idő fogadott, és mivel a reptér egy nagy halom kaka volt(de tényleg,nincs annál rosszabb),nekünk meg volt szabad kilenc óránk, váltottunk egy napi jegyet, buszra szálltunk és bementünk a belvárosba. Pontosan azt kaptuk Berlintől amit vártunk. Se jobbat, se rosszabbat. Nézelődtünk a városban, metróval mentünk ide oda, és megkerestük az ottani Szimplákat, az egyik zárva volt, a másik nyitva, és a magyar sokkal jobb, és a házi sörük meg keserű volt, szóval el is telt az a röpke kilenc óra, repültünk Abu Dhabiba, ahol csak a repteret láttuk, meg szőnyegen imádkozó bácsikat, és vártunk és hipp hopp vége lett a 27 órás utunknak, megérkeztünk Bangkokba.

Bangkok:
A taxi az valami felfoghatatlanul olcsó a magyarhoz képest. Viszont ezek a kedves, mosolygós thai emberek ahol tudják,ott húzzák le a külföldi embereket, ezért résen kell lenni. Soha egy taxis sem tudja mi hol van ,ami nevetséges, főleg hogy Bangkokban a legeslegrosszabb kocsi a toyota corolla,de gps-re nem tellik. Nem érdekük. Érdemes nézni a térképet, mert képesek hatalmas kerülőutakon át elvinni a célhoz. Velünk is ez történt első este, mégsem fizettünk többet mint 300bth, ami 2400ft kb, pedig taxiztunk vagy egy órát. A szállásunk szerencsére nagyon jó volt, olyan amilyet vártunk a képek és az ára alapján.Tetőterasz,medence,minden nap kávé és víz, stb. Fél óra sétára volt a dzsumbuj ami nagyon enyhe kifejezés a bangkoki forgatagra. Első este meg is volt az első rossz kajaélményem,már akkor sejtettem, hogy nagyon sokat kell változtatnom a hozzáállásomon és az igényeimen, ha nem akarok éhen halni. A vicces az, hogy ma a reptéren ettünk, és majdnem sírva fakadtam a boldogságtól mikor megláttam a mekit, pedig sosem szerettem vagy választottam volna otthon,itt viszont..
Ami nagyon pozitív élmény volt első este, az a meleg idő! Télből nyárba utazni, ennél csodásabbat kívánni sem tudtam volna. Nagyon magas a páratartalom, ami miatt az első fél órában alig kaptam levegőt, most meg már imádom. Sehol az asztmám, vagy allergiám. Ilyen nem volt még egész életemben,soha. Szóval az idő szuperpozitív. Az emberek tényleg mosolygósak. Kedvesek. Mikor megköszönnek valamit, meghajolnak hozzá. Ezt azonnal átvettük, amint egy kedves nő egy étteremben megtanította thaiul, hogy köszönömszépen.
Rengeteg a fa. Minden kert és utca tele van növényekkel, szóval még a legzsúfoltabb utcakép is félig zöld. Viszont volt azonnal pár negatív élmény is. Büdös van. Majdnem mindenhol. Én nem tudom megszokni, Andris nem panaszkodik miatta, amit meg nem tudok felfogni. És patkányok. Sok sok patkány. Mert kuka nincs sehol, de tényleg sehol. Bizonyos napokon kirakják a kukás zacsikat és másnap elviszik, de addig jönnek a patkányok.
No meg a villanypózna. Erről rakok be képet, mert hihetetlen. Látni kell, de nekem ezt is napokba tellett megszoknom, most már fel sem tűnik, de ha belegondolok, még most is elképedek tőle.
 Ja, és egyből egy fiúból lett lány szolgált ki minket a boltban, mikor vizet vettünk. Ezek voltak az első tapasztalatok.
Aludtunk egyet, át is álltunk hat órával előbbi időzónába, nem volt megterhelő, főleg nekem aki képes bármikor aludni. Fel sem tűnt.
Másnap vettünk skytrain jegyet, és bevettük Bangkokot. A következő három napban persze, nem egyből. A bűz nem szűnt meg, nem tudtam megszokni, a kajákat is nagyon nehéz, de találtunk egy két nekünk tetsző ételt. A város eszméletlenül kaotikus. És ez egy enyhe kifejezés arra ami itt van. Hatalmas felhőkarcolók mellett közvetlenül szétrohadt házak, nyomornegyedek és a luxus folytonos váltakozása. Piac piac hátán, ahol 450bthról 150re alkudott Andris nekem ruhát, és tényleg igaz, hogy alkudni kötelező. Nekem nem ment. Bementünk Siam Paragonba, ami ay egyik legnagyobb pláza, netet intézni, nem tudtunk, viszont kapásból dolce and gabbana, és hasonló méregdrága boltokba ütköztünk, igaz, ahogy haladtunk felfelé, csökkent a színvonal. De még az sem jelentett olcsó üzleteket. A skytrain nagyon bejött mindkettőnknek, mert gyors volt, és akárhová mentünk, várost néztünk, mert elég magasan megy ahhoz,hogy jó legyen a kilátás. Megnéztük a Lumphini parkot, ami nagyon szépséges volt, de kb üres, akárcsak egy talán mégszebb park a királyi palota szomszédságában, ahol szabadon mászkáltak közöttünk a varánuszok, amik nem a komodói sárkánygyíkok, de nagyobbak mint Borisz,viszont nem ölnek meg.Nem,nem úgy mint Borisz, hanem mint a komodói. Megnéztük a Wat Arun templomot ami a folyó túloldalán van, és nem olyan híres mint Wat Pho, de állítülag sokkal szebb, és tényleg! Találkoztunk pár magyar lánnyal, külcsönösen lefotóztuk egymást, és mentünk tovább ámulni,bámulni. Mert ott tényleg kellett. Gyönyörű volt. A templomot hajóval közelítettük meg, és nagyon jól tettük, mert olcsón és gyorsan odajutottunk. Én vörös fejjel sétálgattam, ami nem vicc, olyan meleg volt a tűző napon. Egészen addig ezzel nem volt problémám, mert mindenhol ezerrel nyomatják a légkondit, ami szerintem sok, és csoda hogy meg nem fáztunk! Andrisnak így is fáj a torka. Szóval olyan párás az idő, hogy ami bangkokban 30-35 celsius fok,az pesten a betonban milliószor többnek hat. Itt csak kellemesen meleg van, és ha az ember iszik sokat, akkor elviselhető. A kókuszvizet mindketten megszerettük, nagyon finom, sok helyen lehet venni előre felvágott jégen hűtött mangót,ananászt, szóval ki lehet bírni, na!
Viszont tapasztaltuk a város sötét oldalát is. Megnéztük az éjszakai piacot (hihetetlenül unalmas, hogy minden turistáknak szánt program egy piac) ahol nem csak ruhákat meg hamis ray bant lehetett venni, hanem lányokat is. Komolyan,félelmetes volt, ahogy ülnek az utcán a lányok, kivitt székeken, több százan, és várják a dagadt,gazdag, öreg európaiakat. Náluk ez ugye nem szégyen, sőt! De az én gyomrom ezt legalább olyan nehezen emésztette, mint magát a thai kaját. Láttam ahogy egy fiatal gyönyörű lányt tukmálnak egy pasira, és az volt bennem, hogy meg kell őket menteni, pedig nekik ez nagy dolog, hogy feljöttek vidékről, és nem csak magukat tudják eltartani, tudnak haza pénzt küldeni a családnak. De akkor sem tudok ehhez jópofát vágni. Pedig kellett,különben sértésnek veszik.
A kirakott bódékban dvdket, szappanokat és vibrátorokat árulnak. Praktikus, nem? Nem hittem a szememnek. De legalább minden ott van ami kellhet egy turistának, méghozzá egy helyen. Lehet minket irigyelni! Hajnal volt amikor arra sétáltunk és elvesztettük az emberiségbe vetett hitünket, aminek megkoronázása a sztriptíz bárból kihozott alvó gyerek,akit anya bevitt munkába, de mikor apa végzett, hazavitt.
Szóval igen, kaotikus. Parádés. Megdöbbentő. És mindamellett, hogy háhás vagyok azért, hogy itt lehettem, és sok minden nagyon tetszik, köszönöm istenem, hogy európába születtem, nem egy olyan helyre, ahol egy pasi a barátnőjével sétál, és fél percenként odajön valaki a lánnyal nem törődve, hogy pingpong illetve pussyshowra invitálja a férfit. És hogy megnéztünk e egy ilyet? Ez Bangkok titka marad.
Folyt.köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://felicsiathaifoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr68283850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása